2014 November

2014 November

Tréningeztünk a TÁMOP-2.6.2-12/1 projekt keretében Miskolctapolcán

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. a TÁMOP-2.6.2-12/1 projekt Kelet-magyarországi kedvezményezettjei részére szervezett célcsoporti tudásbővítő rendezvényt Miskolctapolcán a Bástya Wellness Hotelben. A rendezvényen a Horizont Alapítvány, valamint partnerei is részt vettek. Számos új, szakmai információval gazdagodtunk: szó esett egyebek mellett a nonprofit- és civil szervezetek piacra jutásának és marketingjének lehetőségeiről, a vállalkozói szemlélet fejlesztéséről, valamint minőség- és változásmenedzsmenttel kapcsolatos előadásokat is hallgattunk. A két napos, kiemelkedően színvonalas rendezvényen a szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a jelen lévő civil szervezetek bemutatkozhassanak, hasznos kapcsolatokat építhessenek egymással. Örömmel tapasztaltuk, hogy azt a fajta szakmai összefogást, amit a Horizont és partnerei Szegeden megvalósítottak, a többi szervezet számára példa értékűként emelték ki a rendezvényen az előadók és a szervezők egyaránt. Az előadások és a tréningek után egy rövid városnézésre is adódott lehetőség, ahogyan az az alábbi albumban szereplő képeken is látható.

Bemutatkoztunk a “Nyerjünk együtt!” Esély a megváltozott munkaképességűek sikeres felzárkóztatásáért című projektben

A Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány a “Nyerjünk együtt!” Esély a megváltozott munkaképességűek sikeres felzárkóztatásáért című projektje keretében szervezett szakmai napot Szegeden a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében. A rendezvényen a Progress munkatársai részletesen bemutatták a projekt keretében végzett tevékenységüket és az eddig elért eredményeket. Bemutatkozott továbbá az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft., a Szegedi Tini-telefon Lelkisegélyszolgálat Egyesület, valamint a Horizont Alapítvány is.

Rehab Expón jártunk

Munkatársaink és önkénteseink november 12-én Budapesten jártak, a Lurdy Házban megrendezett országos Rehab Expón. A rendezvény szakmailag érdekesnek bizonyult, 46 kiállítói standon tudtunk információkat szerezni a megváltozott munkaképességűek számára kínált új munkalehetőségekről. Továbbá megismerkedhettünk egy siketek és nagyothallók számára létrehozott új, innovatív fejlesztéssel. Ez a jeltolmács kesztyű, ami nagy mértékben segítheti a hallássérültek mindennapjait. Az eszköz leköveti a kézi jelelést és szavakká formázza, ami aztán megjelenhet például egy okostelefonon vagy egy tableten. A bemutató alapján a kesztyű rendkívül hasznosnak tűnik, remélhetőleg széles körben elterjedhet a jövőben. Az expón lehetőségünk nyílt újabb kapcsolatokat kiépíteni és népszerűsíteni az október végén Szegeden már harmadik alkalommal megrendezett CsakAzértIs!Buli rendezvényünket, ami iránt országos érdeklődés mutatkozik. Többek között felvettük a kapcsolatot a Civil Centrum Közhasznú Alapítvánnyal is, amit hamarosan új partnereink között üdvözölhetünk.

2014 Október

2014 Október

Kitelepülés az InDokk – Nemzetközi Esélyteremtési és Ifjúsági Civil Börzére

A kattradio.hu rövid beszámolója az október 18-ai InDokk – Nemzetközi Esélyteremtési és Ifjúsági Civil Börzéről, amin Alapítványunk is részt vett.

A Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház és a Szegedi Ifjúsági Ház szervezésében október 18-án ismét találkoztak egymással dél-alföldi és határon túli civil szervezetek az InDokk Nemzetközi Esélyteremtési és Ifjúsági Civil Börze alkalmával. A találkozó célja és témája a különböző, hátrányos helyzetű embereknek és az ifjúsági korosztálynak segítséget nyújtó nonprofit szervezetek eszmecseréje, és együttműködési felületek megtalálása. Ezek a találkozók a célcsoportok általi megismertetés, a hatékonyabb együttműködés, és az esetleges elszigeteltség lehetőségének megszüntetése miatt elengedhetetlenek. A civil szervezetek munkája és együttműködése túlmutat saját magukon, hiszen ők az állam számára is fontos és jelentős feladataik hatékony ellátásával jelentősen csökkentik a központi bürokráciára háruló terhek nagyságát, mértékét. Schanda Tamás ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár a közösségi terek, az ifjúsági civil szervezetek feladatairól, lehetőségeiről beszélt. Kiemelte, Magyarország még mindig azon európai területek közé tartozik, ahol viszonylag alacsony a fiatalok aktivitása az iskolán kívüli tevékenységek tekintetében, azok nagy része pedig sporttevékenység, és nem önkéntesség. Téglásy Kristóf, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Ifjúsági Főosztályának Főosztályvezetője a 2014-ben beinduló Erasmus + programról tartott rövid tájékoztatót. Az ifjúsági csereprogramok a 2014-2020 közötti költségvetési időszakban is kiemelt figyelmet fognak kapni az Unió részéről.Kisgyőri Roland, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Esélyegyenlőségi Főosztály főosztályvezetője az esélyegyenlőség szemüvegén keresztül beszélt az önkéntesség aktuális és megoldás előtt álló kérdéseiről. Földrajzi specialitását emelte ki az együttműködés fontosságának dr. Bene Tamás Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetségének elnöke, utalva ezzel a megjelent nagy számú vajdasági szervezetre is. A dél-alföldi régió és a vajdasági régió közötti szoros együttműködés a sikeres ifjúsági munka egyik kulcsa lehet. Vajda Árpád, az Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. igazgatója ezt kiegészítve a helyi ifjúsági munka szükségességét emelte ki, mintegy összefoglalását is adta házigazdaként a szombati napon elhangzó összes előadásnak. A délután a civil standok megtekintésének és a közös eszmecserék jegyében telt el. A megjelent civil szervezetek bemutatkoztak, prezentációjukban az érdeklődők elé tárták az elmúlt időszakban elért eredményeiket, a közel-, esetleg távoli jövő feladatait, valamint a későbbi együttműködés lehetőségeiről is hangzottak el gondolatok.

“Ismerjük meg egymást! – az állami szektor és a civil szervezetek közös információs napja a fiatalok foglalkoztatásáért”

Alapítványunk ma részt vett a Munkaügyi Központ által szervezett “Ismerjük meg egymást! – az állami szektor és a civil szervezetek közös információs napja a fiatalok foglalkoztatásáért” elnevezésű rendezvényen. Természetesen partnereink, a Prima Quality az Emberekért Egyesület és a Szegedi Tini-telefon Lelkisegélyszolgálat Egyesület társaságában.

2014 Szeptember

2014 Szeptember

“Esélyt adni, esélyt kapni!” – Családi nap Mórahalmon

Mórahalom szeptember közepén ünnepelte a város 25. születésnapját. A több napos rendezvénysorozat részeként szeptember 14-én, vasárnap családi- és sportnapot rendeztek a vásártéren, amin a Horizont Alapítvány is részt vett. Ez alkalommal néhány érzékenyítő feladaton keresztül kisiskolások számára is lehetőségünk nyílt bemutatni, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a sérült embereknek a hétköznapi életük során. Az albumban a Horizont Alapítvány által a családi napon patronált mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola 3/A osztályosai által az “Esélyt adni, esélyt kapni” mottó alapján készült, esélyteremtésről szóló rajzai is megtekinthetők.

2014 Szeptember

2014 Augusztus

Szegedi Ifjúsági Napok – Fesztiválozók a Horizonton

Szegedi Ifjúsági Napokon lehetőségünk nyílt a fesztiválozó fiatalokkal megismertetni tevékenységünket. Egyebek mellett ébresztő és bulira hangoló tornákkal vártuk a fesztiválozókat a rendezvény minden egyes napján. Standunknál az érdeklődők játékos feladatokon, kihívásokon keresztül ismerhették meg, milyen a mozgásukban akadályozottak élete.

2014 Szeptember

2014 Július

Civilek a platón – Kitelepülés a 24. Nemzetközi Kamionos Country Találkozóra

A Horizont Alapítvány és partnerei a 2013-as sikeres részvétel után 2014-ben is felállították standjukat az idén 24. alakalommal megrendezett Nemzetközi Kamionos és Country Találkozón. Gyógytornász szakembereink mindkét rendezvényen olyan felfrissülési tornagyakorlatot és mozdulatsorokat mutattak be a folyamatos ülőmunkát végzők számára, amik akár vezetés közben is könnyen használhatók, és segítenek a monoton munka közben jelentkező fáradtság leküzdésére. Emellett például vérnyomásmérésre is volt lehetőségük a standhoz látogatóknak.

2014 Szeptember

2014 Március

Esélyteremtési Civil Börze Mosolykával

A Horizont Alapítvány partnerszervezeteivel közösen március 8-án szervezte meg az Esélyteremtési Civil Börzét a szegedi Ifjúsági Házban. A rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kaptak a Csongrád megyében működő civil szervezetek. A programot szakmai délelőttel nyitottuk: a civil és nonprofit szféra aktuális problémáival, helyzeteivel foglalkozó előadásokat hallgathatott a közönség. Délután Hozleiter Fanny, Mosolyka tartott interaktív előadást a betegségével való együttélésről, saját élményeiről, érzékenyítésről, és az erőmerítésről. A fiatal író és blogger lány előadása sok energiát és erőt adott nem csak a nagyszámú közönségnek, de nekünk, szervezőknek is. A teltházas rendezvényt hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg, terveink szerint hamarosan sor kerül a folytatására.