Szakmai Civil Fórum
2019. február 22.
A 2019. Szakmai Civil Fórum célja az volt, hogy lehetőséget biztosítsunk a civil szerveztek, a város és a civil személyek közötti kapcsolatteremtésre, megismerkedésre. A rendezvényt Dr. Kovács Beáta a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Ezt követően három felvezető előadást hallgathattak meg a jelenlevők. Dr. Antal Anikó bemutatta Szeged város és a civil szervezetek kapcsolatát. Ez sokakat személyesen is érintett, hiszen a legtöbb szervezetnek az a célja, hogy minél szorosabb kapcsolatot ápoljanak a várossal. Öt jó példa címen öt szervezetet kértünk fel, hogy mutassák be tevékenységüket. Próbáltunk minél különböző szervezetet felkérni, hogy változatos legyen a program. Érdekes volt, hogy attól, hogy ezek a szervezetek céljukban teljesen eltérőek egymástól, még is van közös kapcsolati pont, sőt volt olyan szervezet is, akik együttműködésben állnak egymással.
A visszajelzések alapján szükségesnek érezték a résztvevők a civil fórum megszervezését és mindenki jól érezte magát a rendezvényen.