2018 Október

Rehab sportnap

  1. október 12.

Wesley János Óvoda, Általános és Középiskolában tartottuk meg a következő Rehab sportnapunkat. A diákok állomásokon vehettek részt, ahol különböző feldatok voltak, vagy eszközöket próbálhattak ki. Főként érzékenyítő feladatok voltak. Kipróbálhatták a kerekesszéket egy akadálypályán, ahol a gyógytornászaink segítették őket. Emellett Major Endre kerekesszékes paralimpikonnal pingpongozhattak a nagyobbak. Az ügyesek vagy bátrabbak kerekesszékben is kipróbálhatták magukat.

Egy másik állomáson bekötött szemmel kellett a kicsiknek és nagyoknak betűket, számokat vagy a különböző fűszereket felismerniük. Ez a feladat nagyon tetszett a kisebbeknek, akik még maguk is csak most ismerkednem matek vagy nyelvtanórán a betűkkel és számokkal.

Volt egy kis „beszélgetős sarok”, ahol Dr. Szalma Ibolya pszichológussal, Szabóné Vígh Erika életvezetési és lelki tanácsadó és Korom István tanár, mentálhigiénés szakemberrel beszélgethettek a diákok. A kicsik nagy örömére arcfestés is volt, ahol mindenféle remekmű készült. Volt, aki tigris, nyuszi vagy hercegnő szeretett volna lenni.

Aki egy kicsit fel szeretett volna frissülni, az ihatott egy finom gyógynövényes teát, ehetett almát vagy egy kis kekszet. Ezzel az egészséges életmódót akartuk megismertetni velük, hogy egészségesen is lehet finom, az a tea vagy keksz. Önkénteseink, segítettek a rendezvény zavartalan lebonyolításában, a berendezkedésben, fényképek készítésében és hogy mindenki remekül érezze magát.

Célunkat elértük azzal, hogy az érzékenyítő feladatokkal megismertettük a gyerekekkel, milyen is lehet a sérült emberek élete.