„Négyen Együtt” – Kitelepülés az Újszegedi Majálisra
Május 1–én négy szegedi civil szervezet összefogásával (MCSME, PQE,SZETITEL, Horizont Rehabilitációs Alapítvány) megszervezésre került a „Négyen Együtt” –Hajts az 1% ért egész napos szabadtéri rendezvény és családi nap, az Újszegedi Majális Program keretében.A program során a standot meglátogató érdeklődők információkat kaphattak a szervezetek működéséről, támogatási lehetőségekről a szervezetek munkatársaitól és önkénteseitől.A program sikeres volt, mind látogatottságban, mind pedig a résztvevő szervezetek részéről, hiszen a családi nap keretében elmélyült a szakmai és egyéni kapcsolat a partnerek között.
Május 10 –én megvalósult a TÁMOP 2.6.2-12/1-2012-0103 program keretében nyitó rendezvényünk az alábbi két programrészből állt:
Egy elektromos működtetésű betegápoló ágy került bemutatásra, amelyet a gyártás helyszínén ki is próbálhattak a résztvevők. ( I. Helyszín: Nagyfa-Alföld Kft., Szeged, Cserzy Mihály u.11.) A délutáni program keretében a „Mozgás, mint terápia” és a „Tánc, mint terápia” táncpedagógus irányításával megtapasztaltuk a tánc rehabilitációs és közösségépítő erejét. (II. Helyszín: Szeged Táncegyüttes Egyesület, Szeged, Kálvária sgt. 14.)A helyszín mozgáskorlátozottak számára akadály mentesítve volt.