2013 Augusztus

„Szeretet mindent elfogad!

Augusztus 22. -én Alapítványunk részt vett a „Szeretet mindent elfogad! „ című szentesi rendezvényen. A rendezvényt immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Szentesen 2013. augusztus 22 –én, melynek keretében a térségben fogyatékkal élőknek lehetőségük volt találkozni, a szakmai beszélgetéseken túl egy kötetlen közösségépítő rendezvényen vehettek részt az érdeklődők. Alapítványunk idén csatlakozott a rendezvényhez, hogy céljait népszerűsítse és segítsen a sérült és beteg emberek számára. A rendezvény nagyon jó hangulatban telt el, felejthetetlen élményt nyújtott számunkra a sérültek lelkes kulturális és örömteli, életigenlő programjának megtekintése. Bízunk benne, hogy jövőre is tudunk csatlakozni a programhoz!

Együtt SZ.I.N.eztünk!

A „Négyen Együtt” civil csapata közös munkája keretében 2013. augusztus 21 – 24 között, az Újszegedi Partfürdőn megrendezésre kerülő Szegedi Ifjúsági Napok keretében kitelepült. A „Négyen Együtt” ( PQE Egyesület , MCSMEgyesület, SZETITEL Egyesület és Horizont Rehabilitációs Alapítvány) standot az „Esélyek Kertjében” lehet megtalálni, ahol az odalátogatókat érdekes és játékos feladatokkal, keresztrejtvénnyel és az érte járó jutalommal vártuk.
A Esély-puzzle játék nagy sikert aratott a standra érkező fiatalok körében, akik a játékon felül munkásságunk iránt is érdeklődést mutattak.

A stábhoz önkéntes fiatalok is csatlakoztak, akik a standon ügyeleti és tájékoztató feladatkört láttak el, ezzel népszerűsítettük azt, hogy a közösségi munka mennyire SZINes.
A stáb a SZIN-re színpadi vendégelőadást is hozott magával: szerdán a Villanások Improvizációs Színházat tekinthették meg az érdeklődők. Köszönjük a SZIN szervezőinek, hogy lehetővé tették a civilek számára a megjelenést rendezvényükön!