CsakAzértIs!Buli

CsakAzértIs!Buli

A legfontosabb számunkra, hogy azoknak a fiataloknak, időseknek, fiúknak és lányoknak is legyen hol szórakozniuk, akik valamilyen testi vagy lelki fogyatékossággal élnek, kerekesszékben ülnek, szájról olvasnak, fehér bottal járnak, esetleg vakvezető kutyára van szükségük a biztonságos közlekedéshez.

Emellett kiemelten fontosnak érezzük, hogy az ép és egészséges embereknek is megmutassuk, milyen kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akik nem tudnak csak úgy, egyszerűen besétálni egy szórakozóhelyre és elvegyülni a tömegben. Ezért a CsakAzértIs!Bulik alkalmával bárki kipróbálhatja, milyen érzés például kerekesszékben ülve, vagy éppen bekötött szemmel szórakozni.

A sorozat keretében időről időre bemutatkozási lehetőséget biztosítunk olyan civil kezdeményezéseknek, formációknak, társulatoknak, zenekaroknak, akik amellett, hogy még izgalmasabbá, sokszínűbbé teszik a rendezvényt, pozitív inspirációt jelenthetnek a sérült emberek, valamint ép társaik számára.

A CsakAzértIs!Buli szegedi civil szervezetek összefogásaként jött létre 2014 nyarán, a bulikat általában Szegeden tartjuk az Ifjúsági Házban.

A rendezvényeinken a szegedi civil élet számos képviselője, alapítványok, egyesületek is rendszeresen jelen vannak. A CsakAzértIs!Bulit a kezdetektől élénk érdeklődés fogadta a szegedi sajtó részéről, megjelentünk már tévében, rádióban és az interneten is.

A Buli háziasszonya: Korom Alexandra